sport

A falusi lakosság legnagyobb szórakozását az ötvenes években alakult labdarúgócsapat szolgáltatta. Szép sikereket értek el a járási bajnokságban. Az idehaza vasárnap délutánonként megrendezett bajnoki mérkőzésekre a környék falvainak lakosai is eljöttek, hisz ekkor a Medves alatt máshol még nem igen volt focicsapat. Így aztán nem véletlen, hogy egy-egy mérkőzésre 400-500 néző is válthatott jegyet. Ekkor a csapat idegenbeli mérkőzéseire még lovaskocsival indultak, hiszen autójuk nem volt. De játszottak becsületesen, szívvel lélekkel, ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül, falujukért és önmaguk szórakoztatására. Emlékezzünk meg erről a legandás csapatról, akik elindították a sportéletet Egyházasbástban: Mede Henrik, id. Mede István more, Tóth János zsano, Pillár Dezső, Szabó Géza csák, Mede Viktor ispán, Mede Géza köböl, ifj. Mede István király, Pál Zoltán harangozó, Mede József gazsi-koló, ifj.Mede István kanász, ifj.Pál István tukarcs, Tóth Ferdinánd. (G.Kovács Gyula: Egyházasbást története című monográfiája alapján)

képes hozzászólások

2013

beküldte: Mede Szabolcs
2013, július 29 - 1:24du

Állnak:Bozó Boldizsár, Mező Róbert, Szabó Ottó, Mede Péter(L), Pál Dávid, Mede Péter(M), Mede Krisztián, Horváth Sándor, Botos Dezső, Gunár Gyula, Vilhan István, Vincze Gábor, Gugolnak: Mede Szabolcs, Rácz Dániel, Csirke Gergő, Csirke Ernő, Rácz Michal

beküldte: admin
2013, május 29 - 10:04du

Újbásti focipálya - egy újabb csapat!

1950

beküldte: Nagy Csaba
2013, április 11 - 5:59du

a fotón újbásti focicsapat. a kép az 1950-es évek második felében készülhetett...

2012

beküldte: Mede Szabolcs
2013, február 10 - 10:32du

Lábtenisz kupa döntője

2012

beküldte: Mede Szabolcs
2013, február 10 - 3:01du

Állnak: Mede Péter, Botos Dezső, Vass Tamás, Szabó Ottó, Gunár Richard, Molnár Richard, Pál Dávid, Mede Péter, Szitai Miroslav, Csirke Ernő, Tóth Attila, Vilhan István, Czikora Ágnes-polgármesternő, Horváth Tamás Gugolnak: Tóth István, Básti Tamás, Vincze Gábor, Mede Szabolcs, Mede Krisztián, Vincze Norbert, Horváth Richard, Csirke Gergő

beküldte: Mede Szabolcs
2013, február 10 - 2:43du

Felső sor: Bálint Sándor, Kovács Elemér, Farkas István, Kovács László, Horváth Miklós, Tóth Gyula Alsó sor: Básti Tibor, Kósik István, Pál Béla, Csonka Elemér, Ádám László, Ádám János-elől

1986

beküldte: Mede Szabolcs
2013, február 10 - 2:38du

Felső sor: Horváth Lajos-eddző, Básti Tibor, Tóth Gyula, Szabó Ottó, Mag Ervin, Kósik István, Ádám Barnabás, Kovács István, Vincze József Alsó sor: Botos István, Mede Gyula-csapatkapitány, Ádám János, Vincze Ottó, Kovács László

1984-1986 között

beküldte: Mede Szabolcs
2013, február 10 - 2:33du

Felső sor: Mede Sándor, Szabó Ottó, Sinka Sándor, Szabó László, Tóth Sándor, Gyerpál Gyula, Ádám István Alsó sor: Rózenfeld Alfréd, Mede Gyula, Csirke Ernő, Id. Szabó Ottó, Ifj. Mede Sándor

beküldte: Mede Sándor
2013, február 5 - 5:42de

meccs előtt Újbástban

1988

beküldte: Mede Szabolcs
2013, február 2 - 8:11du

Felső sor balról: Básti Tamás, Szabó Róbert, Végh Tibor, Oláh Imre, Kovács Tibor, Csirke Ernő, Szabó László, Nagy Gyula Alsó sor: Mede Sándor, Básti Nándor, Rózenfeld Alfréd, Koós József, Mede Gyula, Szabó Tibor

beküldte: czikora ágnes
2013, január 6 - 6:20du

régi képek - egykori csapatok! akik hasonló felvételek birtokában vannak osszák meg itt és tegyék közzé az információkat is a felvételekről (pl. mikor készült a kép, kik vannak rajta, kivel játszott a csapat, mi lett a meccs vége, történt-e valami különleges esemény a mérkőzésen, stb.)!

beküldte: czikora ágnes
2013, január 6 - 6:19du

2013, január 6 - 6:18du

2013, január 6 - 4:31du

2013, január 6 - 4:27du

lányok a focipályán - akik sorolni tudják, kik vannak képen közzétehetik a honlaphoz kapcsolódó facebook oldalon, hogy pontosan megjelentethessük itt is!

beküldte: czikora ágnes
2013, január 6 - 4:24du

az én emlékezetemben már nem él olyan kép, hogy lányok fociznak a básti pályán, pedig látva a felvételeket ezekről a kivételes alkalmakról minden bizonnyal emlékezetes események lehettek ezek a falu életében. kár, hogy a mi korosztályunk nem próbálta meg!