Katonasír a Medvesben

Hajnalra köd szállt a völgyekre, csak a Medves-hegység csúcsai emelkedtek ki a fehérségből. Azon az október végi reggelen őszi pompában tündöklött a medvesaljai táj. Az országban dúlt az első világháború, a hegyekben fáradt magyar katonák vonultak északról dél felé - talán hazafelé. Napok óta úton voltak. A fegyveresek éjszakára egy sűrű bozótosban rejtőztek el a Medves rengetegében.

Fiatal, tizenéves katona vállalta az őrséget, mondván, környékbeli, hamarosan otthon lesz, a következő éjszaka talán már kialudhatja magát. Egész éjjel őrködött, talán arra gondolt, másnap hogyan üdvözli idős, munkában megfáradt szüleit, otthon maradt barátait, miről mesél majd kedvesének. Az éjszaka hideg volt és hosszú, hajnalra elnyomta az álom.

A falvak felől ellenséges csapat tartott a Medvesen át Salgótarján felé. Talán nem véletlenül, szinte ugyanazon az útvonalon meneteltek, amelyen korábban a kis magyar csapat haladt. A holdvilág fényénél az előőrs tagjai megpillantották a fa mögött szundikáló fiatal magyar katonát. Egyikük halkan mögéje osont és szuronyával súlyosan megsebesítette. A katona összeesett, de még volt annyi ereje, hogy meghúzza puskája ravaszát. A bozótban rejtőző bajtársai a lövésre felriadtak, de látván a túlerőt nem vették fel a harcot, halott társukat otthagyva, Rónabánya felé elmenekültek.

     A holttestet a munkába igyekvő macskalyuki kőbányászok találták meg. A fák alatt eltemették, a sírdombot apró kövekkel körbe rakták és bazaltból sírkövet faragtak neki.

Farkas Ottó tollából